Családállítás

Életfa Egészségmed

Bármely módját választjuk a gyógyulásnak-gyógyításnak ott és akkor az a jó számunkra, csak jól dönthetünk, hiszen minden az épülésünkre szolgál.

Néhány dolgot azonban hasznos megszívlelnünk:
1. Közös munkánk, amint a neve is utal rá, Te és Én, azaz Mi együtt, közösen vagyunk elég jók. Egyikünk sem kevesebb avagy több a másiknál.
„Megmaradok önmagamnak, és bízom benne, hogy áldotok akkor is, ha megmaradok önmagamnak”.

2. Az út hosszú és rögös, rálépvén az ösvényre kitartásra és kemény munkára van szükségünk.
“Olykor nyúlj a tarisznyádba !-, ide őseid csomagolták a hamuban sült pogácsát, melynek alapanyaga: alázat, tiszteletet és szeretetet.” lkh

3. A megoldás viszont erőt és cselekvést igényel. Olykor könnyebb szenvedni, mint cselekedni és jó tudni azt is, hogy a holnap sosem jön el, mert mindig ma van.

Hellinger-féle családállításról:

Tényleg van valamiféle küldetése az embernek, amit be kell teljesítenie, ami elől nem tud kitérni? Hogy azok az emberek, akiknek találkozni kell,azok valóban összekerülnek valamikor az életben? És hogyan?
Ahány ember – annyi sors. Ezerszeresen igaz ez a mondás.

Embertömegek érzik úgy, hogy minden félresikerül az életükben, munkájuk során. Kifogyhatatlanul keresik rá a választ „Hol tévedtem, mi bennem a hiba?”

Az élet azonban messziről jön, csupán elképzeléseink vannak a keletkezéséről, nem mi rendelkezünk vele.

Az ős mélységnek, ahonnan az élet érkezik meghatározott időtartama és rendje van, mellyel a lélek összhangban mozog, nem fél tőle, hiszen ismeri. Az Ego (az Én) azonban néha tart tőle.

Racionális világunkban merész állításnak hangzik, hogy az érzéseink többé-kevésbé önálló életet élnek, függetlenek az akaratunktól, a gondolatainktól, és hogy nincsenek feltétlenül összhangban azzal, ami itt és most történik velünk. Számos jelenség, mint az emlékezés, tudatunk terjedelme, az idő és tér fogalma ott tart ahol a tudomány ezt érinteni képes.

„ Ha van. Már pedig ezt tudni kellene, hallja. Mert amíg tudom azt, hogy nincs, hát addig nincs. Éppen úgy megélek, mintha azt tudnám, hogy van. De ha tudom is, meg nem is, hogy van és tudom is, meg nem is, hogy nincs: úgy, sem élni, sem meghalni nem lehet. „ (Wass Albert, Elvész a nyom)

Alázattal és tisztelettel jó megérkeznünk egy másik valóságba, és beismernünk, hogy világlátásunk keretei kezdenek szűkőssé válni. A kivezető utat ismerő vezetőt, azonban nem riasztja el az effajta mélység.

Viszont kinek-kinek mi a befogadóképessége, ki-ki hol lel otthonára, azt az irányt választja, vagy oda jut el, oda jó megérkeznie.

“Szeretném, ha meghallgatnál, de nem bírálnál
Szeretném, ha megismernéd belőlem azokat a dolgokat is,
amik a legkevésbé tetszenek neked
Szeretném, ha elfogadnád,
és nem iparkodnál megváltoztatni ezeket
Szeretném, ha tudnád, hogy MA számíthatsz rám…
Feltétel nélkül.” (Jorge Bucay)