A családállítás üzenete

“Az erő, az élet, családi forrásunkból árad felénk, s repít új kezdetek felé “ (Bert Hellinger),
avagy gyökerek nélkül, nem tudunk repülni. Amint azt tudjuk, mindannyian egy nagyobb rendszer, a családi lélek, részei vagyunk és tiszteleve ennek törvényszerűségeit válunk képessé elfogadni az Életet a maga nehézségeiben és örömeiben.

Tiszteld Atyádat és Anyádat, azért, hogy meghosszabbodjanak napjaid a földön, amit az Örökkévaló, ad neked.
Fontosnak érzem itt kiemelni Peter Orban szavait: Az apa és anya két polusa az akumlátoromnak, amelynek a „töltése” ugyan nem mindig olyan amilyent Én szívesen látnék, viszont mindig annyi pszihon áramlik benne, ami szükséges, hogy feltötse az elemeimet. A kérdés csupán annyi, hogy Én magam mint az energia befogadója képes vagyok-e fenntartani a kapcsolatot az akkumlátortöltővel? És tudok-e kellően örülni annak a töltésnek amit kapok? ”
Bizony ez olykor nem is egyszerű feladat, sokaknak jelent veszteséget, hiányt, sokakat tölt el dühvel, haraggal a “család” szava. Még akkor is ha tudatában vannak, hogy számukra a szülők és a család jelentik életük állomásainak fontos fogodzóit. Ilyenkor egy nehéz sors átvétele gördül akadályként életük elé, és adja azt az illuziót nem is lehet igazi része a családnak. Gyakori, amikor a szülők mesébe illő sorsa nem engedi, elég jól nevelni gyermeküket, megteremteni a növekedéshez szükséges életteret. Ezek a gyermekek csupán a sok hiány és fájdalom árán tudnak felcsperedni.
Ha pedig a valóságot nem a maga valójában tapasztaljuk, nem tudunk megfelelő döntéseket hozni és helyesen alkalmazkodni a környezetünkhöz.
Rá kell ébrednünk, hogy a nagyfokú változások milyen rövid idő alatt történnek. És mindezt bizony testileg-lelkileg, értelmileg fel kell, tudjuk dolgozni, mert különben megterhelő lesz a számunkra!

Vajon kapunk- e hozzá tőlük, szüleinktől, pedagógusoktól, vezetőktől, felnőttektől mindig kellő segítséget?!
Adunk-e, hagyunk-e elegendő időt nekik, magunknak, hogy a minket érő ezernyi új és újabb ingert feldolgozni képesek legyünk?

Ezért intenek oly sokszor Bert Hellinger szavai is alázatra és tiszteletre.

Boldog az az ember, aki szereti és tiszteli apját és anyját,
mint ahogy a bimbó szereti a megtartó, tápláló gyökeret, mint ahogy a folyó szereti a forrást, mint ahogy a madár szereti a fészket, mert hatalmas nyugalom, béke, öröm és fény születik meg benne.” (Böjte Csaba)

A testvérek olyanok mint a fák ágai, bár különböző irányba tartanak, a gyökerük közös.
Ha az embernek testvére van, az egyeseknél gyönyörű szép segítség az életükben, másoknak teher, nyüg és felelősség, megint másoknak áthiadalhatatlan kínszenvedés forrása. Azt gondolom ezen hármasság egyben és folyamatában átszövi, fonja életünk. Néha többé-kevésbé alkalmazkodunk és aztán-fogcsikorgatva beilleszkedünk a szülöktől vagy Istentől kapott körülményekbe. S közben azon igyekszünk, hogy valóban megtaláljuk és visszahozzuk, majd elfogadjuk, hogy őszintén kimondhassuk ” van egy testvérem “.

Testvér vagyok! Hossszú és fáradalmas az út, „tél” lengi be és Én duzzogok a sarokban, nyaldosva sebeim. Ég bennem a vágy, hogy mielőbb kimondhassam:
„Kedves testvérem
Az ereidben az én vérem folyik!
Az ereimben a te véred folyik
Ugyanabból a törzsből származunk”. (Peter Orban,A családból fakadó erő)

“A forrás nem kérdi merre visz az útja” szavakkal indítja Bert Hellinger útnak gondolatait, megtapasztalásait. Problémáink gyakran szüleink, nagyszüleink nehéz sorsainak továbbéléséből erednek. Mintha lenne egy olyan közös családi lélek, amelyben minden benne foglaltatik, ami a családban történt. A családfelállítás ennek a mezőnek a „megkérdezése”. A családfelállítást kérő egyén, vezető segítségével, képet kap a családrendszeréről. Az állítás során képviselők jelenítik meg az egyén családtagjait, és érzékelhetővé válnak az őket összekötő erők. Ezáltal az egyén megláthatja, hogy milyen kiegyenlítetlenség az, ami őt visszatartja, vagy ki helyett él boldogtalan életet. A tudatosulás magában hordozza a változtatás lehetőségét.

„Áll ott az Édenben még egy különleges fa. Ennek a fának a gyümölcséhez azonban már Ádám és Éva nem juthattak hozzá, miután ettek a tiltott gyümölcsből.
Ez a másik fa az élet fája. Szeretet és élet, ez a kettő költőzhet most szívünkbe, s akkor újra mindannyian az Édenben leszünk” (Bert Hellinger, Maradandó Boldogság)