Érdemes-e tömni magunkat C-vitaminnal?

Bár a C-vitamint és hatását már több mint 70 éve kutatják, még olyan egyszerűnek tűnő kérdésekre sincs egyértelmű válasz, hogy például van-e olyan jó a szintetikus szer, mint a természetes forrásból származó C-vitamin. Még azt sem tudhatjuk pontosan, mennyi az ideális adag, de azért megpróbálunk eligazodni a zavarosban.

Szintetikus szer alatt a mesterségesen előállított aszkorbinsavból készült C-vitaminokat értjük, természetes forrás alatt pedig azt, amikor gyümölcsből, zöldségből próbáljuk meg a vitaminszükségletet fedezni, és ilyenkor az aszkorbinsav mellett számos egyéb értékes tápanyagot (enzimet, koenzimet, bioflavonoidot) is elfogyasztunk.

Szintetikust vagy természetest?

Az elmúlt évtizedekben számos kutatás próbálta kideríteni, hogy a szintetikus C-vitamin felszívódása, azaz hasznosulása eléri-e a természetes eredetűét, és a kérdés tulajdonképpen a mai napig nincs lezárva. Mindenesetre több az olyan kutatási eredmény (például ez), amely szerint azonos dózisú szintetikus és természetes C-vitamin megegyező mértékben emeli meg a vérplazma aszkorbinsavszintjét, azaz a szintetikus éppen olyan hatásos, mint a természetes. De a teljes képhez hozzátartozik, hogy akad olyan kutatás is, amely szerint a citrusokban lévő egyéb tápanyagok akár 35 százalékkal megnövelhetik a C-vitamin hasznosulását, ezért érdemesebb a természetes forrást preferálni a szintetikussal szemben.

Annak ellenére, hogy a fenti kérdésben nincs összhang a kutatók körében, a gyártók – érzékelve a természetes források iránti megnövekedett érdeklődést – az elmúlt években egyre több olyan készítményt dobnak piacra, amely a szintetikus C-vitamin mellett természetes forrásokat (pl. csipkebogyó-, acero- vagy gojiőrleményt) is tartalmaz.

Ezek a készítmények jellemzően drágábbak, mint a mezei C-vitaminok, ám jó pár akad közöttük, amelyiknél a plusz természetes forrás aránya minimális, és inkább csak marketingcélokat szolgálhat. Ezért érdemes egy kis időt szánni az egyes készítmények összetevőinek átbogarászására, ha fontosnak érezzük, hogy természetes összetevő is legyen a téli vitaminunkban.

Választhatunk száz százalékban természetes készítményt is (leginkább csipkebogyó-őrleményt vagy acerolaport), ám ezek érthetően jóval drágábbak, mint a nagyüzemi gyártásban készülő szintetikus készítmények.

Mennyit szedjünk?

A mai napig nincs egyértelmű válasz arra sem, hogy mennyi az ideális adag a C-vitaminból. Tény, hogy számos olyan betegség van, amely alacsony C-vitamin-szinttel rendelkezők körében nagyobb valószínűséggel fordul elő, ám ez nem jelenti azt, hogy érdemes megadózisokat fogyasztani.

A kutatások ugyanis azt mutatják (például ez), hogy egy 200 mg-os tablettával a vérplazma aszkorbinszintje csaknem teljesen telítődik, és bár teljes telítődés 1000 mg-nál történik, a 200 mg és az 1000 mg elfogyasztása utáni érték közötti különbség minimális.

Mivel a C-vitamin vízben oldódó vitamin, amelyet a szervezet nem raktároz, így a felesleg a vizelettel, széklettel néhány óra múlva távozik. Már 200 mg esetén található a vizeletben fel nem szívódott C-vitamin, így megadózisok esetén vitaminban különösen gazdag lesz a vizeletünk.

A bélrendszeren keresztüli felszívódás is 200 mg felett romlik fokozatosan. A kutatások szerint egy 500 mg-os tablettának már csak a háromnegyede, egy 1250 mg-osnak pedig kevesebb mint a fele szívódik fel.

Van olyan kutatás, amely szerint, ha folyamatosan magasan akarjuk tartani vérünk aszkorbinsavszintjét, előnyösebb, ha naponta többször fogyasztunk kisebb dózisokat.

Világszerte a nemzeti C-vitamin-ajánlások napi 60-80 mg-ot határoznak meg, ez azonban nem az optimális beviteli szint, hanem az az érték, amellyel az ismert hiánybetegségek megelőzhetők. C-vitamin-hiányra utal a száraz, töredezett haj, a pikkelyes bőr, a fogínygyulladás és -vérzés, a csont- és izomfájdalmak, a lassan gyógyuló sebek és a különböző fertőzések. Súlyos hiány esetén skorbut alakul ki (mint a régi idők hajósainál).

Tudjuk, hogy Szent-Györgyi Albert naponta 1000 mg-ot fogyasztott (93 évesen hunyt el, amikor beteg lett, az adagot 6-8000 mg-ra emelte). Az evolúciókutatók szerint az egyébként több szempontból kifogásolható paleolit kori étrend körülbelül 400 mg C-vitamin-bevitellel járt. Összességében elmondhatjuk, hogy egy egészséges embernek egyszeri alkalommal 200 milligrammnál többet nem érdemes fogyasztania, ezt azonban naponta többször is megismételheti. Nagyobb a C-vitamin-szükséglete a dohányzó vagy beteg embernek, a várandós nőnek, valamint az intenzíven sportolónak.

Tablettával vagy étellel?

Ha valaki megelégszik napi 200 mg C-vitamin-bevitellel, akkor azt átgondolt táplálkozással még a téli hónapokban is tudja fedezni zöldséggel-gyümölccsel is. Ez körülbelül napi 3-4 narancsot, 7-8 mandarint, 4-5 kivit, másfél zöldpaprikát, 15 dkg fekete ribizlit, 4 citrom frissen facsart levét jelenti (természetesen külön-külön, azaz ezt nem kell mind elfogyasztani). Almából viszont már 40-et kéne enni ahhoz, hogy összejöjjön a 200 milligramm. (A weben található különféle C-vitamin-táblázatok adatai között egyébként akadnak nagy eltérések, amely megnehezíti a C-vitaminban ideális táplálkozás megtervezését.)

Napi 2-3 pohár csipkebogyótea körülbelül 70-100 mg C-vitamint jelent, ha a tea optimálisan van elkészítve, azaz a csipkebogyót hideg vízben áztattuk, és nem tettük ki hőkezelésnek.

Itt is el lehet mondani: a zöldségekkel-gyümölcsökkel bevitt C-vitamin mellett szól – minden más vitaminhoz hasonlóan -, hogy mellettük olyan anyagokat is elfogyasztunk, amelyek segítik a vitamin hasznosulását.

Ha valaki ennél nagyobb mennyiségű C-vitamint akar a téli hónapokban fogyasztani, az egészítse ki az étrendjét C-vitamin-tartalmú tablettákkal, porokkal, megfontolva a fent leírtakat.

(Forrás: Origo.hu 2013. 09. 26. 16:06)

“Az az ünnep, amikor életünk részévé váltunk”

„Te anya, hogy van ez? Nálunk is van adventi koszorú, Julcsáéknál is van, meg Gabi mamáéknál is, de nálunk mégis más: mi minden este leülünk körbe és úgy ünnepelünk, hogy meggyújtjuk a gyertyákat, elénekeljünk az adventi láng énekét”- meséli adventi beszélgetésünk alkalmával László Kajcsa Helga holisztikus gyógyító, akit születésről, újjászületésről faggattunk a marosvásárhelyi terápiacentrum kicsiny, narancsszínű termében.

Hogyan telt el az adventi periódus, a karácsonyra készülődés?


Fotók: László-Kajcsa Barna

Nálunk a családban ilyenkor adventben esténként az égő adventi gyertyák körül mindenki megköszöni a napot és kér valamit. Mindenikünk teljes őszinteséggel elmondja, hogy mi van vele, például én most ha fáradt vagyok, akkor azt is elmondom a gyerekeknek. Tehát mindent, ami bennem van, elmondok. Természetesen védve őket, a szeretteimet, de az őszinteséget erősítjük ezekkel a beszélgetésekkel, a tisztaságot és a szeretetet. A gyertyák lángjának értéke van, hordozzák ezeket az értékeket, és ha csak úgy össze-vissza égnek a gyertyalángok, akkor elvész az erejük. Ezt minden este adventben, négy héten keresztül így tesszük, karácsonyig. Így próbáljuk szebbé tenni, megvarázsolni ezeket a napokat, így készülődünk fel erre a születésre, újjászületésre, ami a karácsony ünnepe, Jézus születése. Ebben az időszakban az adventi láng mellett olvasódik az esti mese is a gyerekeknek. Van, amikor Barni olvassa fel, a férjem, van, amikor én olvasom a mesét a gyerekeknek. Utána bebújok közéjük egy picit az ágyba, amíg elalusznak.

Már negyedik éve szokás ez nálunk, amióta kiköltöztünk Folyfalvára, a Varázsbokor –Életfa házikónkba. A kiköltözés pont karácsonykor történt, akkor jött az angyal. Reggel 8-kor még rakták a padlót két szobába, még semmi nem volt a házban, de a karácsonyfa akkor már ott díszelgett. Úgy születtünk bele mi is a házba, karácsony estéjén. Az lett az otthonunk, a Jézuskával a jászolban, az akkor még kopasz házban.

Miben különbözik az idei advent a korábbiaktól?

Az idén készítettünk saját készítésű adventi kalendáriumot, papírtekercsek kartonhengeréből kis fátyolpapírral előtte, amit be lehetett lyukasztani. Minden nap a Mikulás és az angyalkák üzentek valamit vagy kértek valamit ezekben a titkos tekercsekben. A gyerekekkel közösen készítettük el ezeket a kívánságokat. Például szokták kérni az angyalok a gyerekektől, hogy minden napra írjanak fel egy szót, valamilyen jó cselekedetet, vagy amit úgy éreznek, hogy azt megosztanák mással is. A Mikulásnak kezdetben csak két szemecskéje volt például, azzal mindent látott és azt is látta, hogy mennyire tudják a gyerekek bevállalni a kis feladatokat. Egyik ilyen feladata Hóvirág és Henrietta lányaimnak az volt, hogy rajzolják meg a Mikulás többi részét is: a szakállát, a „fityuláját” – így nevezték. Mikulás napján pedig csak annyit közölt velünk az adventi kalendárium, hogy „Ajándék, ajándék, ajándék”.

És a szent estén mi fog történni?

A szent este fél nappal korábban kezdődik, ünneppel: elénekeljük a Mennyből az angyalt, meg más karácsonyi énekeket is, ráhangolódunk, imádkozunk, megköszönjük az ajándékokat, aztán közösen vacsorázunk és játszunk a kis családdal, kipróbáljuk az új társasjátékokat. Nagyon szeretünk játszani, és a születés és szeretet ünnepén teljes mértékben a játéknak adjuk át magunkat a gyerekeinkkel közösen.

Év közben mennyi lehetőség nyílik ezekre az együtt töltött pillanatokra?

Év közben vannak napok, amikor sokat rohangálunk, és olyankor kevesebb idő jut az együttlétre. De vannak másabb napok, amikor minden időnket csak egymásra szenteljük. Viszont ha csak fél nap jut, vagy csak percek, olyankor is arra törekszünk, hogy a minőségi együttlétet megkapják a gyerekeink. A meseolvasás például egyetlen este sem hiányozhat, viszont alkalmanként büntetőeszköz, hogy nem olvasunk nekik mesét. Ez nagyon ritkán fordul elő, és nagyon szomorú szokott lenni. Előfordul, hogy megbánják, amiért ezt a büntetést kapták. Olyankor elcsendesülnek, két-három percig tart a csend és akkor lehet, hogy hajlandóak vagyunk folytatni a mesét nekik.

Hogyan születünk erre a világra?

A születést alapjában úgy gondolom, hogy csücsürészünk egy felhőn, aztán lekukucskálunk onnan, ahonnan jön a lelkünk a maga tisztaságából, és kiválasztunk egy szülőpárt, akik alkalmasak ránk. Oda leszületünk – ha ez sikerül. Addig van a mi döntésünk, amíg kiválasztjuk ezt a párt. Ha megfoganunk, onnan a döntési jog már a szülőpárnál van.

Hogyhogy?

Ha a pár nem tud befogadni születésre egy új testet, egy új lényt, akkor vannak családok, ahol a vetélés mellett döntenek. Viszont ennek a mindennapi munkámban látom a nagyon áldatlan állapotát: nagyon sokat szenvednek utána az édesanyák. Rejtve tartják, de talán még intenzívebben szenvednek ettől az édesapák. Talán az anyák könnyebben feldolgozzák, mivel a testükön keresztül megy ez a folyamat, így jobban el is tudják temetni a veszteséget. Az apák viszont nem tudják feldolgozni, nekik az marad, hogy beletemetkeznek a munkába és nem egyszer előfordul, hogy a fájdalmat évekig, akár életük végéig is magukban hordozzák.

László-Kajcsa Helga holisztikus gyógyító végzettsége szerint orvos, családpszichoterapeuta, Pránanadi gyógymódok és Hellinger-féle családállítás vezetője, valamint a melegvizes terápia romániai kezdeményezője. Magáról így vall: „1978.februar 8-án ragyogott rám az első napsugár Közép-Nyárád mentén. Köszönöm Szüleimnek az életet, amelyet adtak, majd ezt követően a csodálatos nevem, amellyel megajándékoztak. Nevem jelentése: egészséges, boldog.” Férjével, Barnával együtt a Maros megyei Varázsbokor- Életfa Egészségcentrum alapítója, amely Folyfalván és Marosvásárhelyen tevékenykedik. Munkájuk során „összefonódik a kelet és a nyugat, a hagyományos és alternatív, a gyógyítás-tanítás, türelemmel, hittel és szeretettel ahogyan Jézus tanította”.

Orvosként számos alkalmad volt már a születés pillanatát megtapasztalni. Elmondható szavakban, hogy mi történik, amikor egy kisded a világra jön?

Két csodálatos szülésem volt, a két lányom, de nagyon sokszor lehetőségem nyílt arra, hogy szüléseket végigkövessek kórházban. Volt, ahol be tudtam segíteni, megnyugtatni az anyát, kisimogatni a babát, de brutálisabb szülésnél is jelen voltam, amikor kinyomják az anyja hasából a gyermeket. De minden esetben ott voltam, amikor a csoda megjelenik: a gyerek kis fejecskéje búbja mikor kikandikál, az olyan élmény, hogy én attól mindig elsírtam magam. Az csodálatos.

Azt vallod, hogy valamennyi születés újjászületés is egyben. Hogy van ez Jézus születésével?

Ha egy újabb csoda egy pislákoló fényben felgyúl valahol ahhoz hasonlatosan, amit az úristen kerestet az angyalokkal a földön, és amitől az emberiség megmenekülhet, akkor én is újra érzem, hogy újjászülettem. Ami az újjászületés misztériumát illeti, minden nap egy újjászületés, minden hajnal, minden advent, minden karácsony, de minden újabb eseménnyel az életünkben újjászületünk, önmagában minden ébredéskor újjászületünk annak a napnak. Olyan számomra a születés-újjászületés élménye, mint a szerelem élménye: Barniba, a férjembe nagyon sokszor újra meg újra szerelmes tudok lenni.

Sokan rendkívül erős megpróbáltatásokkal szembesülnek adventben: veszekedések, betegségek, ellenségeskedések mintha gyakrabban felszínre törnének ilyenkor. Ennek mi lehet az oka és létezik-e megoldás?

Minél jobb szeretnél lenni, minél inkább csak a szeretetet és a jót akarod erősíteni, rögtön jön a másik oldal és szurkálni kezdi a tudatodat, próbára tesz. Ez így van nálunk is a családban. De ezek nem hosszan tartó folyamatok, nem hátfordítással végződnek, hanem általában elmosolyogjuk – valamelyikünknek mindig picit több ereje van felülkerekedni, még a gyerekek között is: „de anya, amikor kiabálunk és én dühös vagyok rád, én azt érzem, hogy mindennél jobban szeretlek. Azt én nem tudom, hogy te mennyire szeretsz, amikor dühös vagy, de azt érzem, hogy én mennyire szeretlek” –ezt egyik kislányom mondta egyik beszélgetésen, amikor a hegyen keresztül megyünk az iskolából, óvodából hazafelé.

A belsőnkből kell megteremtenünk ezeket a helyzeteket, amikor mély dolgok felszabadulhatnak, és megbeszélhetjük egymással azokat, hisz annyira nem támogatnak a külső körülmények bennünket ezekben a dolgokban… A „tanulj fiam, 2+2 az legyen 5 minden nap” módszer nem vezet jóra. Csak az iskolát játszani minden nap nem lehet, nem szabad, mert nem jó az senkinek. Hanem teret engedni a kreativitásnak, a kibontakozásnak, az sokat segít mindannyiunk fejlődésében. Lehet, hogy egy nagyon különleges egyéniség a gyermekünk, egy misztérium… csak engedjük kibontakozni őt. Talán egyszer majd sikerül megfejteni őt, addig pedig folyamatosan mi kapjuk a leckét tőle.

Jézus születése üzenet – mit ünnepeljünk tehát karácsonykor?

Minden apró eseményt, ami magában hordozza a magját egy lehetőségnek a saját magunk megértéséhez. Azt a napot ünnepeljük, amikor életünk részévé váltunk. Végül mi másról szólhatna egy születésnapi ünnepség?

2013. december 23. hétfő, 15:28 Pásztor Krisztina
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/22681-az-az-unnep-amikor-eletunk-reszeve-valtunk

közös csoport november 23

Amennyiben úgy gondolod ismerőseid is érdekeltek lehetnek, kérlek küld tovább.
Előre is köszönöm segítséged!

Együtt közösen, együtt Egyensúlyban

“Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek”
– Babits Mihály

Kedves Érdeklődő,
Éld át Te is Velünk november 23-án, a szombati nap varázslatos világát, Helga és Barna, szeretettel hívunk közös csoportfoglalkozásra, a bizalom megteremtésére!
Közös mert Te és Én Együtt, közös mert megszólítjuk román anyanyelvű barátainkat, ismerőseinket, hogy Együtt Egyensúlyban munkálkodjunk lelkünkön, segítsük Egymást bevezetni a Családállítás csodálatos világába.
A Családállítás a családi lélekben uralkodó törvények felismerése és elismerése.
Hellinger megfigyelései szerint a közös családi lélekben törvények uralkodnak, melyek ha megsérülnek, generációkon keresztül hatnak a család tagjaira. Hellinger a szabadságot, a választott sorsot állítja szembe a kényszersors rabságával. Munkássága célja, hogy az egyén a sorsában felismerje a lehetőségeit, felszabadítsa saját magát, túlgördüljön a problémáin és teljesebbé tegye az életét.

Csoportvezető: dr. László-Kajcsa Helga orvos, Hellinger féle család és rendszerállító, család és párteraputa.
Időpont: november 23. szombat, 9.30 – 20 óra,
Helyszín: Varázsbokor-Életfa EgészségCentrum (Folyfalva, Marosvásárhelytől 8 km)

“Különleges szombat” felépítése: – a közös munka megalapozása: bemutatkozó, ismerkedő játékok
-bizalomjátékok: pozitív személyiségvonások megerősítése, a hatékony önérvényesítés elemeinek tudatosítása, egzisztenciális veszteségek, kudarcélmények feldolgozása
-családállítás: képviselet, állítás megtapasztalása

Amit hozni jó: munkakedv, harapnivaló, meleg zokni (papucs).
Helyszínen vár rád egy lelkes csapat, csend és nyugalom.

Szeretnél jelentkezni, megteheted: 0754/637-672
ill. e-mailben: lkhelga@freemail.hu
Adománya: 50 Ron + 20 Ron teremdíj

Jelentkezéskor kérek 20 Ron foglalót, ezt csupán akkor jó kifizetni, amennyiben valaki bejelentkezik és lemarad, vagy megfeledkezik időben lemondani ( ami azt jelenti, hogy foglalkozás kezdete előtt 4 nappal). Az energiacsere tudatossága ez, a pénz helyet készít magának, utat enged a folyásnak. Elmulasztása kedvezőtlen hatással bír.

közös csoport november 23

Amennyiben úgy gondolod ismerőseid is érdekeltek lehetnek, kérlek küld tovább.
Előre is köszönöm segítséged!

Együtt közösen, együtt Egyensúlyban

“Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek”
– Babits Mihály

Kedves Érdeklődő,
Éld át Te is Velünk november 23-án, a szombati nap varázslatos világát, Helga és Barna, szeretettel hívunk közös csoportfoglalkozásra, a bizalom megteremtésére!
Közös mert Te és Én Együtt, közös mert megszólítjuk román anyanyelvű barátainkat, ismerőseinket, hogy Együtt Egyensúlyban munkálkodjunk lelkünkön, segítsük Egymást bevezetni a Családállítás csodálatos világába.
A Családállítás a családi lélekben uralkodó törvények felismerése és elismerése.
Hellinger megfigyelései szerint a közös családi lélekben törvények uralkodnak, melyek ha megsérülnek, generációkon keresztül hatnak a család tagjaira. Hellinger a szabadságot, a választott sorsot állítja szembe a kényszersors rabságával. Munkássága célja, hogy az egyén a sorsában felismerje a lehetőségeit, felszabadítsa saját magát, túlgördüljön a problémáin és teljesebbé tegye az életét.

Csoportvezető: dr. László-Kajcsa Helga orvos, Hellinger féle család és rendszerállító, család és párteraputa.
Időpont: november 23. szombat, 9.30 – 20 óra,
Helyszín: Varázsbokor-Életfa EgészségCentrum (Folyfalva, Marosvásárhelytől 8 km)

“Különleges szombat” felépítése: – a közös munka megalapozása: bemutatkozó, ismerkedő játékok
-bizalomjátékok: pozitív személyiségvonások megerősítése, a hatékony önérvényesítés elemeinek tudatosítása, egzisztenciális veszteségek, kudarcélmények feldolgozása
-családállítás: képviselet, állítás megtapasztalása

Amit hozni jó: munkakedv, harapnivaló, meleg zokni (papucs).
Helyszínen vár rád egy lelkes csapat, csend és nyugalom.

Szeretnél jelentkezni, megteheted: 0754/637-672
ill. e-mailben: lkhelga@freemail.hu
Adománya: 50 Ron + 20 Ron teremdíj

Jelentkezéskor kérek 20 Ron foglalót, ezt csupán akkor jó kifizetni, amennyiben valaki bejelentkezik és lemarad, vagy megfeledkezik időben lemondani ( ami azt jelenti, hogy foglalkozás kezdete előtt 4 nappal). Az energiacsere tudatossága ez, a pénz helyet készít magának, utat enged a folyásnak. Elmulasztása kedvezőtlen hatással bír.

Családállítói nap okt.12

Egészséggel Együtt Egyensúlyban
www.3.e-point.ro

„Emberek milliói élnek értelem nélküli életet, mert elhiszik, hogy az értelmet fel kell fedezni, hiszen ott van. Ez nem ilyen. Az életnek önmagában nincs érteleme. Az élet egy lehetőség az értelem megteremtésére. Az értelemet nem felfedezni kell, hanem meg kell teremteni.”
CSAK AKKOR FOGOD MEGTALÁLNI AZ ÉRTELEMET, HA MEGTEREMTED !
(Osho, Kreativitás)

Kedves Érdeklődő, Éld át Te is Velünk a családállítás varázslatos világát, Helga és Barna, szeretettel hívunk egy újabb családállítási alkalomra, az értelem megteremtésére!

Állítás vezető: dr. László-Kajcsa Helga orvos, Hellinger féle család és rendszerállító, család és párteraputa.
Időpont: október 12. szombat, 9.30 – 20 óra,
Helyszín: Életfa EgészségCentrum (Folyfalva, Marosvásárhelytől 8 km)

Amit hozni jó: munkakedv, harapnivaló, meleg zokni (papucs).
Lehet jönni állítást kérni vagy segítőnek. Egyedül vagy párban.
Helyszínen vár rád egy lelkes csapat, csend és nyugalom.
Szeretnél jelentkezni, megteheted: 0754-637672
ill. e-mailben: lkhelga@freemail.hu.

Amennyiben úgy gondolod ismerőseid is érdekeltek lehetnek, kérlek küld tovább.
Előre is köszönöm segítséged!

Június 14, Családállítás

Tényleg van valamiféle küldetése az embernek, amit be kell teljesítenie, ami elől nem tud kitérni? Hogy azok az emberek, akiknek találkozni kell,azok valóban összekerülnek valamikor az életben? És hogyan?
Ahány ember – annyi sors. Ezerszeresen igaz e mondás .

„ Ha van. Már pedig ezt tudni kellene, hallja. Mert amíg tudom azt, hogy nincs, hát addig nincs. Éppen úgy megélek, mintha azt tudnám, hogy van. De ha tudom is, meg nem is, hogy van és tudom is, meg nem is, hogy nincs: úgy, sem élni, sem meghalni nem lehet. „
(Wass Albert, Elvész a nyom)

Kedves Érdeklődők,

Éld át Te is Velünk a családállítás varázslatos világát.

Állítás vezető: dr. László-Kajcsa Helga orvos, Hellinger féle család és rendszerállító, család és párteraputa.

Időpont: június 14. Péntek, 16 óra – állítások függvényében.

Május 17 Családállítás

” Töröld könnyed, gyűrd le fájdalmadat,
te nem azért vagy, hogy odaragadj
ügyhöz, múlthoz, amely nem a tiéd,
és dac poshasszon és keserűség. ”
Szabó Lőrinc

Kedves Érdeklődők,

Egészséggel Együtt Egyensúlyban Egyesületünk nevében, szeretettel hivunk egy újabb családállítási alkalomra!

az Életfa EgészségCentrumba Folyfalva 63sz.

május 17-én, pénteken, 9.30-16.

Éld át Te is Velünk a családállítás varázslatos világát.

A koleszterindogma

„A koleszterin rossz, mert agyvérzést és infarktust okoz, ha tartósan magas”. Ez a tan már évtizedek óta ott van minden orvos és laikus fejében. De vajon tényleg annyira bűnös a koleszterin?

Arról, hogy erre a kérdésre NEM a válasz, talán már  sokan hallottak közülünk.

Koleszterin   számos létfontosságú feladatot lát el a szervezetben, és ott is keletkezeik:

  • A sejtmembránok egyik legfőbb alkotója – nélküle a sejtek rugalmatlanná, törékennyé, sérülékennyé válnának.
  • A hormonok  termeléséhez is nélkülözhetetlenek.
  •  Szigetelő anyagként működik az idegrostok burkában
  • A májban epesavakká alakul, az epével a vékonybélbe jut és segíti a zsírok lebontását.
  • A zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) és hormonok raktározásáért is felelős.

Ezért ha tartósan alacsony szinten van, akkor a felsorolt funkciók is romlanak. Egyes kutatások szerint a koleszterin 3,5 mmol/l alatti szintje hosszabb idő után a daganatos betegségek kialakulásának is kedvez.

Talán őseinknek igaza volt, amikor szalonát és vöröshagymát fogyasztottak koleszterin szint csökkentő gyógykezelés helyett?

Az elmúlt évtizedekben igen nagy nyereséget termelő iparág fejlődött ki a koleszterindogma köré: a gyógyszeriparban a vérzsírcsökkentők, az élelmiszeriparban a „light” termékek  (“A világszerte elterjedt meggyőződés ellenére az édesítőszert tartalmazó “light” italok növelik a nőknél a diabétesz kialakulásának kockázatát, jobban, mint az általános cukrot tartalmazók. Azoknál a nőknél, akik hetente fél liter “light” italt isznak,
15 százalékkal nő a cukorbetegség kialakulásának kockázata, míg akik adagja heti másfél liter, azoknál már 59 százalékra emelkedik a kockázat. forrás life.hu), mindenféle diétás ételek, margarinok…

Időközben azonban már a laikusoknak is kiderült, hogy a tudománynak sikerül mindig azt bizonyítani az aktuális vizsgálatokkal, amit éppen bizonyítani akar. A koleszterincsökkentők ma a világon a legnagyobb mennyiségben eladott szerré váltak, így a dogma fenntartása óriási gazdasági érdek.

Meghökkentő új tudományos adatok

Eddig azt olvastuk, hallottuk mindenütt, hogy a koleszterin felelős az érelmeszesedésért, mert belőle keletkeznek a később elmeszesedő felrakodások (plakkok) az érfalon. Az érelmeszesedés pedig a szív-és érrendszeri betegségek fő okozója, tehát ezekért is javarészt a koleszterin a hibás.

Ám egy újabb kutatás – derült égből villámcsapásként érkezve – megdönteni látszik az eddigi tanokat. (Nakazaro et al. Cedars-Sinai Heart Institute and Department of Imaging,
Atherosclerosis. 2012 Nov;225(1):148-53.Epub 2012 Aug 24. )

A Cedars-Sinai Szívcentrumban megvizsgálták a koleszterincsökkentő sztatinok plakk-képződést gátló hatását, és a szívinfarktus ill. agyvérzés előfordulási gyakoriságát. 6673 ember közül 2410-nak adtak sztatinokat, a maradék nem kapott belőle. A vizsgáltak közül senkinek nem volt a vizsgálat kezdetén koszorúér-betegsége. Azt elemezték a rendszeres kontrollok során, hogy a gyógyszert szedőknél van-e és ha igen, mekkora a plakkok mérete. Az eredmény mindenkit nagyon meglepett: a koleszterincsökkentőt szedők csoportjában jelentősen nagyobb volt a koszorúérszűkület rizikója a kontrollcsoportéhoz képest: a plakkok száma és mérete, a kálciumlerakódás mértéke egyértelműen több/nagyobb volt a gyógyszert szedők körében, mint a nem szedőknél. Pedig az eddigi tézisek szerint a sztatint szedése a plakképzdősét gátolja, és a koszorúér-betegségektől véd…

Kinek, minek higgyünk hát?

Eszerint a vérzsírcsökkentőt szedőknél nem hogy mérséklődik az érszűkület, hanem a szer még fokozza is annak kialakulási esélyét. Vagyis a koleszterin csak egy hibás tézis áldozata lett? Most akkor kinek is higgyünk? Ahogy mondani szokás: egy fecske nem csinál nyarat, és a fenti tanulmányt is sok-sok támadás érte. Ám a rosszhír nem jár egyedül! Mert épp csak nyilvánosságra hozták az előbbi tanulmányt, jött a következő:

(Saremi et al. Diabetes Care. 2012 Nov;35(11):2390-2392. Epub 2012 Aug 8. )

Ez a kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a 2-es típusú cukorbetegek érelmeszesedése hogy halad előre – ők is elsősorban a koleszterincsökkentő sztatinok meszesedést gátló hatására fókuszáltak. A tanulmány során 197 cukorbeteg hasi verőereit kontrollálták különböző nagyságú gyógyszeradagolás után. Az eredmény ez esetben is igen meghökkentő volt, ugyanis azt találták, hogy a plakk-képződés annál kifejezettebb volt, minél nagyobb adagban szedte a beteg a vérzsírcsökkentő szert. A szív koszorús ereinél ez a különbség még nagyobb volt, tehát minél kevesebb sztatint szedett a beteg, annál kevesebb felrakódást (plakkot) találtak az érfalon. Az is megdöbbentő volt, hogy abban a vizsgált betegcsoportban, ahol a résztvevők eleinte semmi koleszterincsökkentőt nem használtak, majd elkezdték rendszeresen szedni, egyértelműen megnőtt a hasi erekben és a koszorús erekben a meszesedés.

Olaj a tűzre!

A vizsgálatot végző orvosok végkövetkeztetése így szól: minél gyakrabban és minél nagyobb adagban szed a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő sztatint (vérzsírcsökkentőt), annál jobban megnő az érelmeszesedés üteme és mértéke nála. Mivel a magas vércukorszint eleve fokozza az érelmeszesedési hajlamot, a sztatinok használata ebben a betegcsoportban olaj a tűzre. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a sztatinok 48%-kal fokozzák a cukorbetegség kialakulási esélyét, akkor komolyan el kell gondolkodni, hogy ezen „mellékhatások” mellett szabad-e egyáltalán szedetni?

Segítenek-e egyáltalán a koleszterincsökkentők?

Az biztos, hogy a sztatinok csökkentik a koleszterin – így a „rossz” koleszterin, az LDL – szintjét. Ám ha emellett nem csökken, sőt nő az érfali felrakódás, akkor van-e bárkinek is értelme szednie?Az egyetlen csoport, aki valóban hasznot remélhet tőle, az a familiaris (öröklött) magas koleszterinszinttel küzdők csapata. Náluk a rendkívül magas koleszterinszint a tablettával valóban csökkenthető és az extrém magas szint kiváltotta szövődmény is mérsékelhető. Ám az ilyen betegek száma jóval alacsonyabb annál, ahányan ma a sztatinokat szedik. Vagyis az érbetegség megelőzésében, a szív-és érrendszeri elhalálozás csökkentésében a teljes népességet tekintve nem várható a koleszterincsökkentőktől csoda.

hírforrás:Dr. Balaicza Erika (Belgyógyász-természetgyógyász főorvos)

2013 februar Csaladallitas es rendszerallitas

Akár csak az egyszer volt hol nem volt, itt is ez bizonyul értéknek szájról-szájra, többet ér ez bármi másnál. “Te is kiprobáltad? Én is megteszem!” azaz amit egy ismerősünk kipróbált, ahhoz nekünk is nagyobb a kedvünk. Társaimmal számos alternatív gyógymódót teszteltünk és kiprobáltunk, végül úgy találtuk mindenkinek van egy álma. Tudd meg, mi melyiket ajánljuk.

Februar 15 ismet Csaladallitas.

szeretettel várok minden kedves Érdeklődőt, aki szeretne belekóstolni, hogy milyen egy Hellingeri állítást megélni. Természetesen lehet jönni segítőnek vagy állítást kérni, egyedül vagy párban.
Ha bármi kérdésetek van, írjatok itt vagy emailben az lkhelga@freemail.hu, vagy hívjatok a 0754/637672 szamon!

2013 január, családállítás

2013 Január 26 szombat,
Javasolt téma:Szingli-pánik; Kapuzárási pánik

Minden kedves jelentkezőt szeretettel várunk. Jelentkezni segítőnek ill állításkérőnek lehet.
A napot meditációval nyitjuk, amely segít ráhangolódni a napi témákra és a közös csoportmunkára.

Kezdés: Reggel kilenckor, ebédszünettel kb. este nyolcig dolgozunk.
Helyszin: Folyfalva (Karácsonyfalva) 63, Életfa EgészségCentrum (lásd térkép jobb oldalt)

UI. Ne feledjétek: nincs olyan, hogy holnap. A holnap sosem jön el, mert mindig ma van.
Magabiztos, független, nyugodt, jókedvű, bátor, határozott, nyilt és ami a legfontosabb EGÉSZSÉGES szeretnél maradni, mindez NÉLKÜLED nem megy.

Jelentkezni az alábbi emailen: lkhelga@freemail.hu, vagy telefonon 0754-637-672